Gyömrőre érkezett hivatalos látogatásra Kajfeng polgármestere és alpolgármestere. Kajfeng a Kínai Népköztársaság Honan tartományának egyik dinamikusan fejlődő nagyvárosa. A csaknem ötmillió lakossal rendelkező város vezetőit Gyömrő részéről Kisberk Szabolcs polgármester és Horváth István alpolgármester fogadta.

Gyömrő lehetőségei a nemzetközi porondon
A megbeszélésen Horváth István alpolgármester mutatta be városunkat a kínai vendégek számára. Ismertette Gyömrő legfontosabb adottságait, infrastrukturális helyzetét és azokat a fejlesztési lehetőségeket, amelyekben a város nyitott a nemzetközi együttműködésekre.
A kínai tárgyalófelek számára a városvezetés hangsúlyozta, hogy Gyömrő nyitott az új technológiai fejlesztésekre, különösen olyan megoldásokra, amelyek a fenntarthatóságot, a környezetbarát fejlesztéseket vagy a gazdaság élénkítését segíthetik.

A tárgyalások utáni csoportkép (Fotó: Gyömrő Város Önkormányzata)
Nagyváros, amely partnerként tekint Gyömrőre
A kínai delegáció részéről Hsziao Ven-hszing, Kajfeng alpolgármestere tartott bemutatót, amelyben ismertette a város fejlődését és stratégiai céljait.
A Budapesttől csaknem háromszor nagyobb Kajfeng gazdasága több ágazatra épül, köztük a mezőgazdaságra, a gépiparra, a turizmusra, és a kézműves termékek előállítására és exportjára. Városukban, amely a X–XI. században Kína fővárosa volt, kiemelt szerepet játszik a turizmus – 2024-ben 100 millió turistát fogadtak –, valamint ezzel együtt az épített értékek megóvása. A küldöttség jelezte, hogy szeretnék Európában is erősíteni jelenlétüket ezekben a szektorokban, ami Gyömrő számára is megnyithat bizonyos együttműködési lehetőségeket.

Látogatás a Tófürdőn
A találkozó végén a felek ajándékokat adtak át egymásnak, erősítve a két város közötti barátságos kapcsolatot. A megbeszélést követően a delegáció megtekintette városunk egyik legikonikusabb részét, a Gyömrői Tófürdőt, amely a vendégek külön elismerését is kivívta.
Gyömrő városvezetése bízik abban, hogy a mostani egyeztetés alapot adhat hosszabb távú partnerségekhez, amelyek mindkét település számára értéket teremthetnek.