Az idei évben, látva az egyre nehezedő gazdasági helyzetet, és érzékelve a saját források csökkenését, még nagyobb hangsúlyt fektettünk a különböző pályázati lehetőségek megragadására. Több, jelentős pályázatot is benyújtott önkormányzatunk.

Azt már korábban megtudtuk, és be is számoltunk róla, hogy 300 millió forintot nyertünk a városi csapadékvíz-elvezető rendszer fejlesztésére. Ennek tervezése folyamatban van, és 2024-ben valósulhat meg.

Azonban két másik pályázat kapcsán a napokban kaptunk értesítést, hogy nyertünk!
353 millió forintos támogatást nyertünk el az orvosi ügyelet Szent István úti épületének átalakítására, ahol a gyermekorvosi központhoz hasonlóan szeretnénk a felnőtt háziorvosokat elhelyezni, kibővítve egy fogászati rendelővel. Az épületben összesen három új rendelőt, orvosi pihenőszobát, valamint vizesblokkokat alakítunk majd ki, mindezt a mai kor elvárásainak megfelelő minőségben. A beruházás tervezett befejezése 2024. október 31.
 
Talán még ennél is nagyobb öröm, hogy két óvodánk is megújulhat, köszönhetően a sikeres TOP Plusz-os pályázatunknak! A döntéshozók összesen 242.791.480 forint támogatást ítéltek meg önkormányzatunk számára. Ebből a forrásból 2023-ban szeretnénk megvalósítani a Mesevár óvoda (Kossuth Ferenc utca) valamint a Varázskert óvoda energetikai korszerűsítését. Ennek keretében az épületek szigetelése és a nyílászárók cseréje mellett a teljes fűtési rendszer korszerűsítése valósulhat meg. Nem kérdés, hogy mindkét óvodára ráfér ez a fejlesztés, ami jelentős energiaköltség-csökkenést is eredményez majd!
 
Köszönöm a polgármesteri hivatal minden munkatársának, aki részt vett a sikeres pályázatok összeállításában, valamint köszönet dr. Szűcs Lajos országgyűlési képviselő úrnak, hogy támogatta a beadott pályázati terveket.
 
Lesz tennivalónk bőven 2023-ban, hiszen a lehető legtöbb beruházást szeretnénk megkezdeni az idei évben elnyert 900 millió forintnyi fejlesztési forrás segítségével!
 
 
Tóth János
alpolgármester