Tegnap este pedig megkaptuk az idei év első (és remélhetőleg nem utolsó) értesítését arról, hogy újabb pályázatunk kapott pozitív elbírálást: a Tájház felújítására nyertünk el támogatást!

2022 második felében adtunk be pályázatot a Teleki László Alapítvány Népi Építészeti Program által kiírt felhívásra. Első körben a tervezésre nyertünk forrásokat, most pedig a megvalósításra is! A megpályázott TELJES összeget megkapta önkormányzatunk, ami 3.2 millió forintot jelent. Ehhez 800.000 forint önerőt teszünk még hozzá, vagyis négymillió forintot fordíthatunk Tájházunk felújítására.

Ennek keretében a sérült, leomlott falfelületek speciális (ún. tapasztásos eljárás) javítása valósul meg, elkészül az oromfal vakolása, a belső és külső falfelületek meszelése, nyílászárók felújítása, ablakszárnyak cseréje, illetve faanyagvédelem elvégzése is.

Ezen felül tervezzük a kerítés felújítását, valamint több, apró munka elvégzését.

Mindez azért különösen nagy öröm, mert az idei évben lesz 40 éves a Tájházunk. 1983-ban nyitotta meg kapuit az 1840-es években készült épület. Ennek kapcsán több programmal és megújult kiállítással is készülünk, de a legnagyobb ajándék kétség kívül ez a felújítás lesz!

Amennyiben minden szerződést időben meg tudunk kötni, úgy terveink szerint május és június során lezajlanak a munkálatok, így a tavaly évben teltházas nyári tábor után idén már egy szebb épület várja a gyerekeket.