Tisztelt Lakosok!

Az elmúlt bő fél éves időszak sajnálatos módon mozgalmas volt városunk közéletében. Gyenes Levente Polgármester úr letartóztatása, majd ismeretlen időre elrendelt fogva tartása erősen felborzolta városunk kedélyeit. A politikai tőkekovácsolás és lejáratás szándékával eszkalálódó események az engem jelölő Jó itt élni! szervezetre, Képviselőtársaimra és Jómagamra is méltatlanul kiterjedtek.

A tisztesség számomra azt diktálta, hogy ebben a nehéz időszakban eskümhöz híven tartsak ki a társaim mellett a lakosságért végzett közös munkában. Polgármester úr szabadon engedésével úgy gondolom új helyzet és időszak kezdődik, de az ártatlanság vélelmének szem előtt tartásával is úgy gondolom, hogy az elhúzódó ügy és az ebből gerjesztett feszültség a város lakóinak érdekeivel ellentétes.

A város fejlődésének előmozdítása érdekében egyes ügyek és döntések mentén a Jó Itt Élni! Közösséget és a városvezetést a továbbiakban is támogatni fogom, de a munkámat független képviselőként kívánom folytatni egy politikailag és erkölcsileg járható úton.

Egyúttal kérem a helyi közélet további szereplőit, ne lássanak a döntésem mögé többet, mint ami valójában, ne írjanak ezzel kapcsolatosan feltételezéseket, valótlanságokat, és főképp ne kívánjanak a saját érdekeik mentén megkeresni, felhasználni.


Tisztelettel:

Romanov Vivien Anni
független önkormányzati képviselő, 4-es körzet