Hétfőn reggel tartotta ütemterv szerinti rendes ülését Gyömrő Város Önkormányzatának képviselő-testülete. A 27 napirendi pont megtárgyalása előtt Gyenes Levente polgármester szólalt fel.

A városvezető tájékoztatta a képviselőket, hogy a Tündérsziget óvodában életveszélyes helyzetet hárították el, miután a tetőszerkezet az egyik csoportszobában megereszkedett, és leomlással fenyegetett. Igazságügyi szakértő vizsgálta meg a problémás tetőt, aki megállapította, hogy a 2018-as átalakítás során történt szakszerűtlen megoldások vezettek az életveszélyes állapot kialakulásához, ugyanis olyan, a födémet alátámasztó falakat vettek ki, amiket csak áthidaló beépítésével lehetett volna, ez azonban nem történt meg. 

Gyenes Levente elmondta, a vizsgálat során kiderült, hogy nem voltak megfelelő tervek, sem műszaki ellenőr, és e-naplót sem nyitottak, majd végül használatbavételi engedélyt sem kértek az átalakított épületre. A polgármester hozzátette: a kivitelezéssel egy olyan céget bíztak meg (SK General Kft.)mely pár hónappal korábban alakult, semmilyen referenciával, tapasztalattal nem rendelkezett, ellenben az alapítóját és egyben ügyvezetőjét nem sokkal korábban vették fel az önkormányzathoz beruházási ügyintézői pozícióba. A rendelkezésre álló dokumentumok alapján a kész munkát Hodruszky Lajos akkori alpolgármester, valamint Szabó Péter, az érintett beruházási ügyintéző vette át a saját maga által alapított cégtől. 

Gyenes Levente kiemelte, mivel akkor sem polgármester, sem képviselő nem volt, és a testület tagjainak többsége sem volt itt, számos kérdésre szeretne válaszokat kapni. Ezeket Hodruszky Lajosnak címezte, aki jelezte: az ülésen nézőként helyet foglaló akkori polgármestert, Mezey Attilát kellene megkérdezni arról, mi miért történt, mi alapján bízták meg a céget, és kinek a döntése volt az épület ilyen jellegű átalakítása. 

 A testület nem adott szót Mezey Attilának, a feltett nyolc kérdésre írásban várják Hodruszky képviselő úr válaszát. 

 Az ügy kapcsán polgármester úr kiemelte: a csoportszoba immáron biztonságos, köszönhetően az elmúlt hetekben végzett helyreállításnak, szakszerű kivitelezésnek. Ez a munka közel ötmillió forintjába került az önkormányzatnak, ezt az összeget ha szükséges peres úton is követelni fogja a szakszerűtlen kivitelezést végző cégtől. 

 

A testület ezt követően 27 napirendi pontról hozott döntést.  Ezek között az alábbiakról szavaztak.

 

  • elfogadták a 2022.évi könyvvizsgálói jelentést

  • Megalkották a 2022. Évi zárszámadási rendeletet

  • Döntöttek a feltételes közbeszerzési eljárás megindításáról az új városi piac kivitelezése kapcsán

  • Hozzájárultak, hogy több óvodában is létrehozzanak új konyhai kisegítős, valamint pszichológusa álláshelyeket

  • Változnak az idei évben a Tófürdő belépődíjai. A városüzemeltetés javaslatára, alkalmazkodva a piaci árak és költségek alakulásához a 2023-as szezonban az alábbi árak lesznek érvényben: felnőtt napijegy 2000 Ft, 3-14 éves korig 1500 Ft, diák,nyugdíjas 1500 Ft, családi jegy 6000 Ft. Gyömrői lakosok továbbra is kedvezményes áron léphetnek be a fürdő területére: felnőtteknek 500 Ft, míg gyermekeknek 400 forint lesz a belépő.

  • A képviselő-testület azonnal hatállyal megszüntette a szennyvíz hálózatra történő rákötési moratóriumot. Ezt korábban a szennyvíztisztító-telep túlterheltsége miatt léptették életbe. Áprilisban megindult a jelentősen kibővített telep tesztüzeme, így a már növelt kapacitással működik a tisztító. Mostantól ismét korlátozás nélkül van mód az utólagos rákötésekre a közműfejlesztési hozzájárulás megfizetése mellett.

  • A testület nem támogatta azt az egyéni lakossági kérelmet, ami egy jelenleg külterületi ingatlan belterületbe csatolását kérvényezte. Gyenes Levente polgármester kifejtette, hogy jelen helyzetben, amikor vannak akik épp lakóparkok építésével riogatnak nem jó üzenet egyetlen ilyen egyéni kérelem támogatása sem, hiszen ezeket egységes koncepció mentén kell kezelni. A polgármester megerősítette: a HÉSZ módosítása során a végleges koncepció már azt a városvezetői elképzelést képviseli majd, mely szerint Gyömrőn sem társasházat, sem ikerházat nem lehet építeni. Kizárólag önálló családi házak építésére lesz lehetőség. 

  • Horváth István egyéni képviselői indítványát támogatva a testület elfogadta, hogy módosul jön az SzmSz, így az eddigieknél korábban kapják majd meg a képviselők a meghívókat és az írásos előterjesztések anyagait. 

  • Szintén Horváth képviselő úr indítványát támogatva a jövőben az 5 millió forint jogügyletet meghaladó szerződések megkötése előtt a képviselő-testület megismeri majd a szerződő felek tulajdonosai hátterét, ezzel összefüggésben pedig az önkormányzat közzé teszi a szerződő felek személyét, illetve a tényleges tulajdonosi adataikat.