Hétfőn délelőtt a Pekingtől délre található Dezhou városából érkezett kulturális és turisztikai delegáció Gyömrőre.
 
Az „Overseas promotion in Hungary for Dezhou cultural and tourism industry” elnevezésű program keretében a város vezetését képviselő politikusok és szakemberek mellett a helyi televízió és újság vezetői is a delegáció tagjai voltak.
 
Kínai vendégeinket Tóth János és Molnárné Török Réka alpolgármesterek fogadták. A Művészeti Központ előtt egy rövid bemutatót tartottak tradicionális kínai papírvágás és kalligráfia területén, az érdeklődőknek pedig ajándékokat is adtak.
 
A látogatás elsődleges célja a tradicionális helyi kultúra népszerűsítése és a kapcsolatépítés volt. Alpolgármester úr vezetésével a delegáció megtekintette a SIGNAL TV stúdióját, valamint a Tófürdőt is.
 
Vendégeink elismerősen szóltak Gyömrőről, természeti adottságairól. Mint megtudtuk, Dezhou egy 5.7 millió lakosú, prefektúra szintű város, ahol csak a helyi polgármesteri hivatalban közel kétezren dolgoznak. A 10.361km2 területű város egy főre jutó GDP-je 8803 dollár.
 
A látogatás végén a felek kölcsönösen megajándékozták egymást helyi emléktárgyakkal, majd megállapodtak abban, hogy írásos, hivatalos formában is tartják a kapcsolatot annak érdekében, hogy a közeljövőben Gyömrőre érkezhessenek kínai művészek, előadócsoportok.

A delegáció vezetője egyúttal meghívta Gyömrő város vezetését egy hasonló látogatásra.