Gyömrő Város Önkormányzata 360 millió forint támogatást nyert két csoportszobás bölcsőde építésére, mely a Városi Bölcsőde tagintézménye lesz. A beruházás a Helyreállítási és Ellenálló-képességi eszközből és a hazai központi költségvetési előirányzatból valósul meg.


A projekt keretében 24 férőhelyes, két csoportszobás bölcsőde épül a város keleti részén, az új lakóparki negyedben, ahol jelenleg is sok kisgyermekes család él. Ezzel a beruházással jelentősen mérséklődik bölcsődei férőhely hiányunk, amire „rohamtempóban” növekvő városunknak nagy szüksége van.


Az alapkövet Gyenes Levente polgármester utolsó munkanapján Dr. Szűcs Lajos országgyűlési képviselővel, Tóth János új polgármesterrel, Molnárné Török Réka Erika alpolgármester asszonnyal, az épülő bölcsőde vezetőjével Gemeter Erikával, valamint a hivatali vezetőkkel közösen tette le.


A kivitelezés heteken belül elindul, hogy jövő őszre már birtokba is tudják venni legkisebb lakosaink az új bölcsődét.
Az épület kivitelezése során korszerű energetikai megoldások kerülnek alkalmazásra (pl.: szigetelés, korszerű levegő-víz hőszivattyús rendszer telepítése, hang- és hőszigetelő nyílászárók alkalmazása, valamint megújuló energiaforrás igénybevétele a tetőre telepítendő napelemek révén), melyeknek köszönhetően az épület elsődleges energiaigénye (PED) legalább 20%-kal alacsonyabb lesz. A fejlesztés hozzájárul a 0-3 éves korosztályba tartozó gyermekeket nevelő szülők a munka világába való visszatéréséhez is.
A két csoportszoba tervezett mérete összesen 96 m2, az épület alapterülete kb. 300 m2. A tervek úgy készültek, hogy a bölcsőde szükség estén további két csoportszobával bővíthető legyen.

 

Csoportkép
Csoportkép
A tervek elhelyzése
A tervek elhelyzése
Dr. Szűcs Lajos szignálja az időkapszulába kerülő tervrajzot
Dr. Szűcs Lajos szignálja az időkapszulába kerülő tervrajzot
Tóth János polgármester kézjegyével látja el a bölcsőde tervét
Tóth János polgármester kézjegyével látja el a bölcsőde tervét
Gyenes Levente aláírja a bölcsőde tervrajzát
Gyenes Levente aláírja a bölcsőde tervrajzát
A támogatás táblája
A támogatás táblája
Az időkapszula elhelyezése az alapkőben
Az időkapszula elhelyezése az alapkőben
A jövő generációnak üzenünk az időkapszulával
A jövő generációnak üzenünk az időkapszulával
A terv és a Gyömrő Magazin aktuális száma
A terv és a Gyömrő Magazin aktuális száma
Tóth János polgármester lezárja az alapkövet
Tóth János polgármester lezárja az alapkövet
Csoportkép
Csoportkép