Csütörtökön aláírták a kivitelezési szerződést, így a jövő héten már meg is kezdődnek a munkálatok a Szent István úton, ahol a korábbi ügyeleti épület bővítésével felnőttorvosi központ jöhet létre.

Tóth János polgármester és Végh Gábor a közbeszerzésen nyertes Pharos 95 Kft. ügyvezetője látta el kézjegyével a szerződést, mely alapján közel bruttó kétszáz millió forintból valósul meg a beruházás. Ennek során a meglévő épület mögött az udvarban épül fel egy három rendelőből és kapcsolódó kiszolgáló helyiségekből álló intézmény, valamint megvalósulnak a szükséges parkolók is.

Az aláírást követően a munkaterület átadása is megtörtént, a kivitelező tájékoztatása szerint a jövő hét folyamán az előkészítő és tereprendező munkáknak látnak neki.

Az egyeztetésen jelen volt dr. Török Miklós és dr. Babos Örs háziorvosok, akik jelenleg is az egykori ügyeleti épületben rendelnek. A munkálatok során a rendelésük zavartalan lesz, ennek biztosítása érdekében folyamatosan jelen lesz egy építésvezető is a területen.

Tóth János polgármester az aláírást követően elmondta, fontos fejlesztés indulhat el, hiszen a bővülő férőhelynek köszönhetően lehetősége lesz az önkormányzatnak egy új háziorvosi körzetet létrehozni, illetve az adott esetben más bérleményekben rendelő háziorvosoknak is felajánlják a beköltözés lehetőségét.

Középtávon az önkormányzat célja, hogy az egykori ügyeleti épületet is átalakítsa, alkalmazkodva az orvosok igényeihez.

A most induló beruházás átadásának határideje 2025. szeptember 30.

A finanszírozást TOP Plusz pályázat keretében az Európai Unió és Magyarország kormánya biztosította.

 

A SIGNAL TV beszámolója: