Mély fájdalommal és szomorúsággal értesültünk róla, hogy Garamszegi Sándor, városunk egykori önkormányzati képviselője, alpolgármestere, tragikus hirtelenséggel 2026. február 24-én elhunyt.

Garamszegi Sándor már a 90-es évek közepétől aktív szereplője volt Gyömrő közéletének. Több mint húsz éven át képviselte körzetének lakóit a képviselő-testületben a Gyömrő 2000 Kör színeiben, utolsó ciklusában alpolgármesterként is szolgálta települését.
Az aktív politikai szerepvállalástól néhány éve saját döntéséből vonult vissza, de a körzetében élőkkel ápolt közvetlen, bizalmi kapcsolatát sosem szakította meg. Fontos volt számára az emberek meghallgatása, a személyes jelenlét és az, hogy a felmerülő problémákra megoldást találjon.
Igazi közösségi ember volt, aki nemcsak a várost érintő döntésekben vett részt, hanem aktívan bekapcsolódott a település közösségi életébe is. Rendezvények szervezésében, támogatásában, a helyi közösségek erősítésében is számíthatott rá Gyömrő.
Garamszegi Sándor munkássága és elkötelezettsége hosszú éveken át szolgálta városunk fejlődését és közösségét.
Gyömrő Város Önkormányzata ezúton is őszinte részvétét fejezi ki a gyászoló családnak és mindazoknak, akik szerették és tisztelték. Emlékét tisztelettel megőrizzük.