A temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény 10. §-a és a 145/1999. (X.1.) Kormányrendelet 18.§ (5) bekezdésében foglaltak értelmében megszűnik a temetkezési hely felett a rendelkezési joggyakorlás, ha a használati idő meghosszabbítás hiányában lejár.

Tiszlelt Kisberk úr!

 

A napokban megjelent, nekem címzett nyílt levelére reagálva szeretnék válaszokat adni a több esetben a lakosság (tudatos) félrevezetésére alkalmas írására, kérdéseire.

 

Az UFC Gyömrő TAO-pályázatai, illetve azok felhasználása során egyetlen forint sem tűnt el. 

A Mendei úti sportpálya építése során az előzetesen becsült összegnél kevesebből sikerült megvalósítani a beruházást. 

Az egyesület pontosan annyi pénzt hívott le a TAO-keretből, amennyibe a munkálatok kerültek, így az Ön által említett 60 millió forint egy nem létező összeg, sosem volt az UFC birtokában, így jogosulatlan felhasználás sem valósult meg.  

KÖZLEMÉNY!
 
A napokban a Fekete István Általános Iskolából több szülő is aggodalmának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy a Kossuth utcai új konténerekben lévő vezetékes víz nem megfelelő minőségű.
 
Ezek az információk Dr Szűcs Lajos országgyűlési képviselőnkhöz is eljutottak, aki megnyugtató intézkedést kért az ügyben.
 
Az üggyel kapcsolatban felvettem a kapcsolatot a Monori Tankerülettel, ahol tájékoztattak, hogy a használatbavételi eljárás során megtörtént az ivóvíz mintavétel és ez megfelelő minőségű volt, ennek fényében kaphatták meg a szükséges használatbavételi engedélyt.

A Fórum Színház bemutatja:
KULCSÁR LAJOS: LOVE.HU
szerelmes vígjáték
 
Egy középkorú férfi megismerkedik egy fiatal lánnyal. Idáig semmi különös nincs a dologban. Csakhogy ők egy internetes randi oldalon találkoznak, ahol mindenki másnak mutatkozik, mint aki valójában. Az első titkos randin hamar kiderül, hogy a két embernek nagyon is szüksége van egymásra. Múltjuk van. Közös múltjuk, amiről maguk sem tudtak. És titkaik, amiket szépen lassan felfednek egymás előtt. S így egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Túl közel. Eközben pedig a pikáns, szórakoztató, pörgős komédiáról is kiderül, hogy egy bölcs, ritka mély és pontos emberismeretről tanúskodó történetet rejt magában.